A vállalkozás mindig kockázattal jár, de ez szinte a nullára csökkenthető. Mi továbbmentünk, és tényleg a nullára csökkentettük. Érdekel hogyan?
Indítsd el a vállalkozásod 0,
azaz nulla forinttal!
Szó sincs hitelkonstrukcóról, és eszünk ágában sincs holmi pályázati procedúrába belerángatni Téged. Egyszerűen arról van szó, hogy kezeljük azt a legnagyobb problémát, ami a vállalkozót megkülönbözteti a próbálkozótól!
Ha már tudod, hogy nagyjából mit akarsz csinálni, de minimálisra szeretnéd csökkenteni a bukás kockázatát (Tudtad? Egy átlagos magyar vállalkozó nagyjából 2 vállalkozását viszi csődbe a statisztika szerint, mire a harmadikat már eredményesen bírja fenntartani…) – szóval, ha biztonságban akarod tudni az induló tőkéd, a legjobb megoldások egyike, ha franchise-t vásárolsz.
A franchise nem más. mint egy, a tulajdonosa által garantáltan működő vállalkozási modell, amit nem Neked kell a véred és a verejtéked árán, évek alatt profitábilissá csiszolni. Erről egy korábbi levelünkben részletesen is írtunk, és többek között biztosítottunk arról, hogy van olcsó franchise is.
Nos, most még egy lépést tettünk előre, mert azt látjuk, hogy egy egyébként működő rendszerről is kiderülhet Számodra, hogy nem ilyen lovat akartál.
Az ajánlatunk merőben egyedülálló, a piacon példa nélkül áll, és gyakorlatilag mindent ingyen a kezedbe ad (eszközt, tudást), ami ahhoz kell, hogy az üzlet alapötletét tesztelni tudd, mielőtt akár egy fillért is költenél rá:
Franchise teszt csomagunk ára 0, azaz nulla forint, és kapsz vele technológiát, know-how-t, továbbá megajándékozunk a negvalósításhoz szükséges eszközzel is: a bomba biztos kürtőskalács receptek mellé kapsz egy olyan fatengelyt, amit otthon a saját sütődben is kipróbálhatsz.
Így már minden együtt van a tökéletesen kockázat mentes induláshoz, na meg ahhoz, hogy tényleg nagy pénz csinálj, és végre igazán sikeres vállalkozó légy, amire mindig is vágytál.
Nincs más dolgod, mint jelezni a szándékod, pusztán azzal, hogy csatlakozol a Facebook oldalunkhoz. Minden, az ajánlatunkat érintő további információt a Facebookon keresztül tudsz majd meg – és végre beindulhat a bisznisz!
Rendben!
Kérem, az ingyenes franchise teszt csomagom!